lipooma-c1.jpg

A liposzómák felfedezése Alec D. Bangham (1921-2010) brit hematológus nevéhez fűződik. A gyógyszeripar előszeretettel használja őket, egyes bioaktív anyagok hordozóiként, lehetővé téve ezáltal a hatóanyagok célszervhez való eljuttatását, csökkentve a különböző mellékhatásokat. A belsejében található üregnek köszönhetően lehetőség adódik arra, hogy a gyógyszerhatóanyagokat a szervezeten belül különböző helyekre szállítsák, célba juttassák. A liposzómák különböző kémiai és makromolekulákat képesek szállítani, ígéretesnek mutatkoztak a biológiailag aktív vegyületek potenciális szállítóeszközeként kozmetikumokban és gyógyszerekben.

A liposzómák, olyan zárt rendszerek, amelyek gömb alakúak, kettős foszfolipid réteggel rendelkeznek, ugyanúgy, mint ahogyan az emberi sejtmembránoknál is ez jellemző, kémiai összetételük az élő sejtfalhoz hasonló. Átmérőjük néhány nm-től egészen néhány száz nm-ig terjedhet.

A felfedezésüktől kezdve alaposan tanulmányozták őket az összetételüket, az előállításukat és a felhasználásukat illetően, mely számos alkalmazás előtt nyitotta meg az utat az alapkutatásban és az alkalmazott tudományokban.

liposzomas-c-vitamin-nt2.jpg

A liposzóma keresztmetszeti képe és a membránkettősréteg szerkezeti felépítése  

Liposzómák előállítása

A liposzómák olyan amfifil (hidrofil-vízkedvelő, és hidrofób-víztaszító részt is tartalmaz) karakterű lipidek hidratálásakor keletkeznek, amelyek vizes közegben nem micellákba, hanem szabályos kettősrétegbe rendeződnek, majd önbezáródással sajátos, szférikus szerkezetet képeznek.

Általánosságban elmondható, hogy a liposzómák előállításakor a lipideket szerves oldószerben feloldják, majd keverés közben a fázisátalakulási hőmérsékletük felett vízzel hidratálják. A hidratált lipid molekulák térben rendeződnek és a membránok kialakulásával létrejönnek a liposzómák.

Majd általánosságban elmondható, hogy a szerves oldószert megfelelő módszerekkel (vákuum bepárlással, dialízissel, gélfiltrációval) eltávolítjuk a rendszerből. A hatóanyagot előzetesen, az oldhatóságának megfelelően a vizes vagy a szerves oldószer fázisban feloldjuk.

Liposzómák hatóanyagleadása

A szerkezet mind a tárolás, mind a leadás során változhat. A hatóanyag a liposzómák rétegeiből a szerkezet szétesésével szabadul fel.

Liposzómák hatóanyagleadása függ:

  • a felhasználás módjától

a leadás általában függ:

  • a mérettől
  • hatóanyag paraméterei, oldékonysága
  • a hatóanyag és a lipid interakciója
  • lipidek érzékenységétől pl.: pH, enzim

Koncentrált, szerves, gyomorkímélő C-vitamin liposzómás formában. 

10 érv a Natur Tanya® liposzómás C-vitamin mellett:

A liposzómás forma ellenállóbb az emésztésnek, és mivel termékünk az aszkorbinsav nátrium sóját tartalmazza (nátrium-L-aszkorbát), teljes tömegének 11%-át nátrium és 89%-át az aszkorbinsav teszi ki, így kíméletesebb a savasabb kémhatású aszkorbinsavval szemben. 

  1. KONCENTRÁLT, SZERVES, GYOMORKÍMÉLŐ C-VITAMIN, LIPOSZÓMÁS FORMÁBAN
  2. NEM TARTALMAZ MESTERSÉGES AROMÁT
  3. VEGETÁRIÁNUS TERMÉK, ÁLLATI EREDETŰ ÖSSZETEVŐKTŐL MENTES
  4. FINOM NARANCSOS ÍZVILÁGGAL RENDELKEZIK
  5. TÖBB, MINT 1 HÓNAPRA ELEGENDŐ MENNYISÉG
  6. HOZZÁADOTT CUKOR NÉLKÜL
  7. TERMÉSZETES NÖVÉNYI EREDETŰ ÉDESÍTŐSZERREL
  8. GLUTÉNMENTES FORMULA
  9. GMO-MENTES LECITHINNEL
  10. A NAPI AJÁNLOTT BEVITELI ÉRTÉK 12,5X-SZERESÉT TARTALMAZZA

A szerves liposzómás C-vitamin hatásai igen sokfélék: 

  • hozzájárul az immunrendszer egészséges működéséhez
  • hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához
  • hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez
  • antioxidáns hatása révén, hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez
  • hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül az erek, a porcok, a fogak, fogíny, a bőr normál állapotának, működésének fenntartásához, valamint az egészséges csontozat fenntartásához
  • fokozza a vas felszívódását
  • hozzájárul a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz
  • hozzájárul az E-vitamin redukált formájának regenerálásához

TÁPANYAGOK BIOHASZNOSULÁSA/FELSZÍVÓDÁSA: A LEGTÖBBET KIHOZNI AZ ÉLELMISZEREKBŐL (ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐKBŐL) 

Nem minden tápanyagot lehet ugyanolyan mértékben hasznosítani. Más szóval különbözik a biológiai hasznosulásuk. A biológiai hasznosulás fogalmának megértése segít optimalizálni az étrendeket és meghatározni a megfelelő tápanyag ajánlásokat.

A felszívódás és biohasznosulás szó, két külön fogalom és nem összekeverendő. A biológiai hasznosulásnak számos meghatározása létezik, de általában a tápanyag azon részét jelenti, mely az élelmiszerekből felszívódik és felhasználásra kerül a test működéséhez, A felszívódás alatt azt a tápanyagmennyiséget értjük, amely felhasználható formájára lebomlott és amely ténylegesen felszívódik a szervezetben.

Az alábbi tényezőkön múlik a tápanyag biológiai hasznosulása az anyagcsere útvonal különböző állomásain:

  • a tápanyag fekszabadulása a fizikai-kémiai mátrixból
  • az emésztőenzimek hatása a belekben
  • a bél nyálkahártya felszívó képessége
  • a bél falán való átjutás (a sejtekbe való bejutás, a mozgás közöttük vagy mindkettő) a vérbe vagy a nyirokrendszerbe
  • disztribúció
  • raktározás
  • metabolikus és funkcionális felhasználás
  • kiválasztás (a vizeleten vagy az ürüléken át) 

Az egyes tápanyagok biohasznosulását külső és belső tényezők egyaránt meghatározzák, mint például az életkor, a nem, bizonyos életszakasz (terhesség), vagy például a szóban forgó tápanyag kémiai formája stb.

A C-vitamin a vékonybélből szívódik fel, egy nátrium-függő aktív transzport mechanizmuson keresztül. A C-vitamint egy esszenciális vitamin; számos állatfaj képes az előállítására, de az emberi szervezet nem képes szintetizálni, nem tárolja, ezért fokozottan oda kell figyelni a pótlására. Egy vízben jól oldódóvitamin, amely minden testszövetben előfordul. A liposzómás, folyékony C-vitamin egyik előnye, hogy biohasznosulása nagyobb mértékű, mint egy hagyományos likvid formának.

Mikor van szükségünk több C-vitaminra? 

  • Intenzív sporttevékenység esetén
  • Aktív dohányosoknál
  • Betegség utáni felépüléskor/lábadozáskor
  • Bizonyos műtéti beavatkozások vagy lázas állapot esetén
  • Fogamzásgátlók vagy bizonyos gyógyszerek használata esetén
  • Alacsony zöldség-, és gyümölcsfogyasztás esetén
  • Stresszes életvitel esetében
  • Kiegyensúlyozatlan, egyoldalú vitaminhiányos táplálkozás esetében
  • Vashiányos állapot esetén
  • Tavaszi fáradtság esetén

Kinek ajánljuk?

  • azoknak, akik a napi C-vitamin szükségletüket liposzómás C-vitamin formájában szeretnék kielégíteni
  • gyomorproblémákkal küzdőknek

Nettó térfogat: 200 ml

Összetevők: víz, nátrium-L-aszkorbát, emulgeálószerek{glicerin, lecitin (napraforgó)}, ízanyag (magnézium-hidrogén-citrát hidrát), cink-szulfát, savanyúságot szabályozó anyag (citromsav), színezék (béta-karotin), tartósítószer (kálium-szorbát), ízesítőanyag (narancs sűrítmény), stabilizátor (xantángumi), édesítőszer (szteviol-glikozidok), stabilizátor (nátrium-szelenit). 

Adagolási javaslat: Naponta 1 teáskanál (5 ml), étkezés előtt folyadékban feloldva. 

Hatóanyag

1 adagban (5 ml-ben)

NRV%*

C-vitamin

1000 mg

1250%

Cink

5,69 mg

56,9%

*NRV%: napi beviteli referencia érték %-a felnőttek esetében

Figyelmeztetés: Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget! Hatóanyagokkal szembeni túlérzékenység esetén szedése nem ajánlott. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A termék kisgyermek elől elzárva tartandó. 

  • A termék 6 éves kortól alkalmazható.
  • A termék alkalmazható vérhígító mellett.
  • A termék alkalmazható cukorbetegség esetén.
  • A termék fogyasztható terhesség, és szoptatás időszakában.

Tárolás: Száraz, hűvös helyen tartandó. Felbontás után hűtőben tárolva egy hónapig fogyasztható.

OGYÉI ny.sz: 23678/2020